Értelem és érzelem
A gondolat és az idea a lélek hozzáadása nélkül nem képes teremteni!

A gondolat és az idea a lélek hozzáadása nélkül nem képes teremteni!
Három hét visszavan még a Jin Föld Kecske hónapból, ezért szeretnék plusz segítséget nyújtani azoknak, akiknek ez az energia nagyobb feladatot hozott és úgy érzik, mankóra van szükségük a mindennapi történések mögötti okok megértésére és feloldására.
Érkezett hozzám egy kérdés, amit itt fogok nyilvánosan megválaszolni, mert szerintem sokakat érdekel! 😉
"Ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van."
Igaz, hogy már egy ideje benne vagyunk a 2023-as évben, pontosabban február 4-e óta (mivel a Feng shui Holdújévet számol), azért nem árt ismét szót ejteni azokról a kellemetlenséget hozó energiákról, amelyekkel az idei évben találkozunk. Aki tudja, annak nem lesz újdonság, de aki nem hallott még róla, azt lehet, hogy meglepi az a tény, hogy az...
A pákapcsolat életünk egyik legfontosabb területe. A kezdeti lángoló szerelem lankadásával előfordul, hogy megerősítésre van szükségünk, hogy a megfelelő párt választottuk-e.
Elgondolkodtatok-e már azon, hogy ha bementek egy házba/lakásba többségében milyen színekkel találkoztok? És tovább gondoltátok-e, hogy vajon miért?
2021. szeptember 7. Szűz Újhold
Pár éve egy kedves barátnőm tett említést Gary Chappmen könyvéről - és hasznosnak, érdekesnek találtam. Most megint "felbukkant" ugyanez a téma, s mivel nincsenek véletlenek, így megosztom veletek is a könyvben található legfontosabb információkat. Több részletben posztolom majd, hogy legyen időtök elolvasni és átgondolni-átérezni a mondanivalóját....
Párszor előfordult már, hogy olyan lakásban jártam, ahol még hírből sem ismerték a "patyolattiszta" szót. Érdekes lelki háttérre világít rá a rendetlenség - hisz ez a fogalom kinek-kinek mást jelent. Gondolnánk, hogy egyértelmű mit is takar a REND, ám mégsem ennyire kézenfekvő. Az értelmező kézi szótéár szerint:
Mi köze a tökéletes piskótának a párkapcsolathoz?
Türelem, türelem és harmadszor is türelem! Ez legyen a kulcsszó erre a 2 hétre, ami még a Jang Fa Ló hónapjából visszavan. Legyünk rá felkészülve, hogy kellemetlenségek érhetnek minket, teljesen váratlanul, hogy beleütközhetünk elszánt, erőszakos emberekbe, akik mindenáron le akarják nyomni a torkunkon az akaratukat. Próbáljunk meg ilyenkor józanul...
Igaz, hogy már egy ideje benne vagyunk a 2021-es évben, pontosabban február 4-e óta (mivel a Feng shui Holdújévet használ), azért nem árt ismét szót ejteni azokról a kellemetlenséget hozó energiákról, amelyekkel az idei évben találkozunk. Aki tudja, annak nem lesz újdonság, de aki nem hallott még róla, azt lehet, hogy meglepi az a tény, hogy az...
Segítségedre lesz egy ősi szimbólum, ami nem is áll távol tőlünk, magyaroktól, hisz lovas nemzetként vagyunk számon tartva világszerte! A Ló, mint energetizáló hatású szimbólum, leginkább a déli égtájon, a Hírnév életterületen lehet a hasznodra – ám kétfajta lehetőség közül is választhatsz, aszerint amire vágysz:
Minden történésben van jó és rossz is, ezt a dualitást, ami az életben van, a yin és a yang, a fény és az árnyék együttese kiválóan szimbolizálja. Ha valami csak szép és tökéletes, ott valahogy úgy érezzük, hogy hiteltelen, valahogy a függöny mögé szeretnénk nézni, hogy megtudjuk: mi is az, amit mi nem látunk, mi az, ami a színfalak...