Jang Tűz Ló éve – IV. felvonás

A döntés súlya

Ott állsz, és pontosan érzed, mi lenne a helyes.

Régóta veled van ez a tudás, nem friss felismerés, inkább egy makacs és kitartó belső tájékozódási pont. Amihez az ember újra és újra visszatalál. Nem akar meggyőzni - egyszerűen ott van.

És mégis nehéz elindulni.

Az első lépés mindent átírna. Be kellene ismerned, hogy volt idő, amikor más irányba mentél. Hogy tévedtél. Hogy most szembesülnöd kell a döntéseid következményeivel. És ez fáj, mert úgy érzed, hogy a büszkeségeden esett csorba. Azon a belső tartásodon, ami eddig védőbástya volt számodra.

Itt nyílik meg a menekülési út.

Az ismerős irány biztonságot ad. Ott tudod, mi következik, hogyan kell reagálni, hol vannak a kapaszkodók. Ez az út kiszámítható, még akkor is, ha feszültséggel teli. A tested azonban már előbb jelzi, hová vezet ez az út. Egy nehéz reggel, egy belső szorítás, egy visszatérő kimerültség jelzi, hogy ennek rossz vége lesz.

Megteheted, hogy az intő jeleket figyelmen kívül hagyod, hisz senki nem akadályoz meg benne. Kívülről még akár érthetőnek is tűnik, csak közben egy belső feszültség nem hagy nyugodni. Egy félelem, egy zsigeri érzés. Tudod, hogy baj lesz, ha ezen az úton mész tovább. És mégis megnyugtató visszalépni, mert ott nem kell szembenézni azzal, hogy változtatni kellene.

Amikor így döntesz, a tested hamarabb reagál, mint az eszed.

Először csak elfáradsz. Nehezebb felkelni, nehezebb végigcsinálni a napot, nehezebb elviselni a feszültséget, amit eddig megszoktál. Aztán jönnek a jelzések. Fejfájás, feszültség, allergiás reakciók, állandó stresszérzet. Mintha a tested mondaná ki helyetted azt, amit te nem akarsz kimondani.

Ilyenkor az ember hárít, keresi a magyarázatot és mindent megtesz, hogy megtalálja a felelőst.

A körülmények. A másik ember. A helyzet. Az idő. A sors. Bármi jó, ami kifelé mutogat. Mert ha egyszer be kellene ismerni, hogy igen, ezt én idéztem elő, akkor vele együtt jönne a felelősség is. Annak belátása, hogy ennek az útnak ára van, és ezt az árat most a testemmel, az idegrendszeremmel, az életerőmmel fizetem meg.

A büszkeség itt kapaszkodik bele utoljára abba, hogy én nem tévedhetek ekkorát.

Ez nem lehet az én döntésem következménye, mert inkább elviselem a fájdalmat, csak ne kelljen beismernem.

Ahogy telik az idő, a fájdalom mélyül, és ezt belül is érzed: a keserűségben, az elzárkózásban, az élet iránti bizalmatlanságban.

De van egy másik lehetőség is.

Egy pillanat, amikor az ember megáll, és nem hárít tovább, nem keresi a felelőst a külvilágban. Amikor azt mondja magában: igen, ebben benne volt az én kezem is.

Ez a pillanat ijesztő.

És felszabadító.

Mert ezzel együtt megérkezik egy felismerés is: ha ezt én hoztam létre, akkor a változtatás kulcsa is nálam van. A gyógyulás nem kívül kezdődik, hanem ott, ahol először kimondod magadnak az igazat, és hajlandó vagy másképp élni vele.

A színpadon ekkor elcsendesedik minden.

Mozdulatlanság van – diadalittasság nélkül.

És ebben a csendben megszületik egy tiszta mondat:

A döntés az én kezemben van.

Barkóczi Mária

kínai asztrológus - feng shui tanácsadó - tarot kártyavető