Ahol nincs harc, ott háború van

Hamis béke: amikor az ember gyávaságból köt békét. Vannak olyan emberek ( főleg férfiakra jellemző), akikre azt mondják: milyen rendes emberek, ilyet ritkán lehet látni, milyen békés stb. De legtöbbször az az igazság és az van a látszat mögött, hogy azért rendes, mert gyáva. Sokkal nehezebb a kellő bátorsággal megáldott embernek rendesnek lenni, mint a gyávának. Valaki azért rendes, mert nem meri elmondani azt, amit akar, nem meri elmondani a véleményét, kerüli a konfliktust - ilyenkor csupán látszólagos béke van. Családokban is előfordul, hogyha az egyik fél konfliktuskerülő, akkor úgy tartja fenn ezt a hamis békét, hogy ő nem vállal konfliktust. Ez megint inkább a férfiakra jellemző, ehelyett inkább pl. beülnek a kocsmába.

A hamis béke azt jelenti, hogy nem vállalom fel a harcot. Nagyon fontos a harcfelvállalás, mert a fejlődéshez szükséges az, hogy belemenjek az élet konfliktusaiba. Ha kivonom ezekből magam, akkor sokkal kisebb esélyem van fejlődni, mert nem kapok visszajelzéseket. Viszont ha ez a probléma duzzad és súlyosbodik, akkor végül háború lesz belőle. Vagyis ahol nincs harc, ott háború lesz, viszont a háború az a fajta kisülés, ami nem tudatos, nincs benne fejlődési lehetőség. Nem fejlesztési célból történik, hanem egyfajta elszabadulása az erőknek.

Az erőszakos véglet az, amikor az ember fejjel rohan a falnak, türelmetlen, agresszív, lehengerlő – a másik véglet a gyáva, visszahúzódó, akaratgyenge, aki nem vállalja fel önmagát.

Ha az egyik végletben benne vagyok, az akaratlanul is működteti a másik végletet is. Ha én egy gyáva típus vagyok, aki nem meri felvállalni magát és nem meri kinyilvánítani az akaratát, akkor mentálisan annál agresszívebb leszek, mentálisan támadok. Ez az a jelenség, amikor mondjuk a munkahelyen a főnököm megszid, én nem mondom el az igazamat mert félek attól, hogy kirúgnak vagy félek a konfliktusoktól viszont gondolatban, amíg hazaérek biztos, hogy százszor százféle módon nyírom ki a főnöket. Tehát ugyanolyan agresszív vagyok gondolatban, mint a másik, aki vakmerő, aki gyakorlatban agresszív.

A vakmerőség és a gyávaság között pozitívan a bátorság van; akaraterő, belemenni a dolgokba, nyíltság, egyenesség. A megjelenés mindig két végletben van és valamelyik véglet látható, de az emberben ott van mindkét probléma: gyávaság-agresszivitás, félelem-konfliktuskerülés.

Ha én a két megnyilvánulásban harmóniát szeretnék találni, akkor rá kell jönnöm arra, hogy nem az a megoldás, hogy lemondok az agresszivitásról és a háttérbe vonulásról is és semleges leszek. Hanem az, hogy megértem, hogy mit jelent

- felvállani a dolgokat,

-elindulni, elkezdeni,

- bátorságot szerezni ahhoz, hogy az életbe belemenjek.

János-Széll István