Asztrológia


"Ha nehéz pszichológiai diagnózissal kerülök szembe, többnyire megszerzem az illető horoszkópját, hogy egy tökéletesen eltérő szemszögből is rálátást nyerjek a problémára. Nagyon gyakran úgy találtam, hogy a születési ábra magyarázatul szolgált arra, amit más módon képtelen lettem volna megérteni. Ezek a tapasztalatok alakították ki bennem azt a meggyőződést, hogy az asztrológia nagy hasznára lehet a lélektannak, mert magában foglal egyfajta pszichológiai élményt, amelyet mi »projekciónak« nevezünk. Ez azt jelenti, hogy olyannak találjuk a pszichológiai tényeket, mint amilyennek azokat a horoszkópok mutatják."
C. G. Jung levele B.V. Ramannak

A karma lényege, hogy azt kapod, amit adsz. Sokszor nem értjük, mi miért történik velünk, nem ezt érdemeljük, mégis úgy látjuk nehezebb a sorsunk másokénál. Ilyen esetekben mindig egy fontos leckét kapunk, vissza kell menni a múltba, amennyire tudunk és amennyire lehetséges - alapos önvizsgálatot kell tartani, mikor, kivel, hogyan viselkedtünk hasonlóképpen. A karma tanítása több módon érkezhet és sosem akkor, amikor számítunk rá. Ez egy fontos kritérium, hogy a tanítás mindig váratlanul érkezik és nem onnan, ahonnan számítunk rá. Ha szeretnéd tudni, miért kapod ezeket a leckéket, hogy mit kell tenned azért, hogy legközelebb elkerüld őket, akkor ennek a megoldásában (is) segít az asztrológia.

Honnan tudod, hogy itt az ideje annak, hogy asztrológushoz fordulj?

Onnan, hogy :

- döntéshelyzet előtt állsz,

- mókuskerékben érzed magad,

- szeretnéd tudni fontosabb feladataidat erre az inkarnációra,

- szeretnéd harmonikusabbá tenni a párkapcsolatodat,

- szeretnéd a lehető legjobb időpontot kiválasztani egy-egy fontos         eseményhez.

És várlak akkoris, ha életed során

- betegséggel,

- fájdalommal,

- problémával,

- szomorúsággal,

- elégedetlenséggel találkozol.

Amennyiben úgy érzed, segítséget tudok nyújtani neked, kérlek bátran vedd fel velem a kapcsolatot akár itt az oldalamon, akár bármelyik elérhetőségemen.

Szeretettel várlak!


Négyoszlopos Sorselemzés


A kínai 5 őselem, melyre ez a csodás asztrológia épül, áthatja egész életünket, lényünket - mint ahogy Joda Mestert az erő... ;)

​Fa - Tűz - Föld - Fém - Víz és a körforgás indul újra és újra és újra...

​Ennek az asztrológia rendszernek a lényegéről, különlegességéről ki szólhatna hitelesebben, mint a téma nagymestere. Az ő gondolatait idézem:

A "Négyoszlopos sorselemzés" a kedvenc témám, máig lenyűgöz az emberi viselkedést feltáró tiszta logikájával és pontosságával. Sokéves kutatás, tanulmányozás, illetve a valódi élettel való összevetés során nyilvánvaló vált számomra, hogy ez egyike a leghitelesebb sorselemző módszereknek, és teljes szívvel ajánlom azoknak, akik egy hatékony eszközt szeretnének az élet titkainak megfejtéséhez. Kutatásaim során felfedeztem, hogy születésünk dátuma pontosan felfedi egy ember személyiségét, karrier-lehetőségeit, házassági és kapcsolati helyzetét, és a szerencseváltozás ciklusait, képes előre jelezni az életük során adódó fontos eseményeket. Ez nemcsak abban segít, hogy pontosan megértsük, megmagyarázzuk viselkedésünket és tapasztalatainkat, hanem abban is, hogy a jövőbeli veszély felismerésével megtegyük a szükséges lépéseket annak elkerülésére, vagy jobb terveket szőjünk a nehéz időszakokra.

Hosszú tanulmányaim során kiderült, hogy a képlet rámutat egészségünk gyengeségeire is. Az előrejelzések rendkívül pontosak és az egészségről árulkodó jelek mind ott vannak egy ember születési adataiban. Tehát, már egy gyermek megszületésekor láthatóak egészségi állapotának körvonalai, és a sorsoszlopokból pontos következtetések vonhatók le arra nézve, hogy mikor jelentkezik majd egy adott probléma, és mikor válik súlyossá. Ilyen módon ez a módszer nagyon hasznos tudást nyújt az egészségi állapot fejlesztésével és az esetleges betegségek elkerülésével kapcsolatosan.

​Raymond Lo: Négyoszlopos sorselemzés - összefoglaló

Amennyiben felkeltette érdeklődésedet ez a módszer, a -Kapcsolat- gombra kattintva találod az elérhetőségeimet.


9 Csillag Ki asztrológia


A feng shuihoz kapcsolódó asztrológia-személyiségelemzés szintén az öt elem harmóniájára épül, azaz vizsgálja, hogy ezek az energiák milyen mértékben találhatóak az egyén képletében, megvannak-e, s milyen jellemvonásokat, személyiségjegyeket generálnak.

Ebből a szempontból minden ember 3 szinten vizsgálunk.

1. kifele mutatott, azaz energetikai kép

2. alapszemélyiség (Qua szám)

3. rejtett, mélyben lévő lelki energia (karakter)

Ez a 3 szint lehet egymástól teljesen különböző energetika, ám lehetnek harmonikus összekapcsolódásban is. Ha esetleg nem lenne teljesen világos, akkor "magyarra" fordítom. Mikor megismerkedünk valakivel, csak az energetikai képletét láthatjuk ezt engedi megmutatni. Ebből a külső képből levonunk magunknak különböző megállapításokat a másikról. De vigyázat! Mert ahogy jeleztem, lehetnek ettől teljesen eltérő tulajdonságai is. Ide kívánkozik egy régi mondás: Nem minden arany, ami fénylik! De ennek az ellenkezője is igaz, merthogy a békából is lehet királyfi (avagy királylány).

Ugyanis tehet valaki kellemes első (sőt második) benyomást is ránk, de ha a 3 energiaszintje drasztikusan különbözik egymástól, akkor tartósabb ismeretség után jön a kiábrándulás: úristen, nem is gondoltam volna, hogy ilyen! És ennek az ellenkezője is igaz - ha valaki elsőre unszimpatikus, mégis esélyt adunk a későbbi találkozásoknak, kiderülhet, hogy ő számunkra a világ legkellemesebb embere. Nyilván akkor, ha a másik két energetikája tökéletesen harmonizál a miénkkel.

És itt jön be a 3. szint, vagyis a lelki energia! Ahhoz, hogy ezen tulajdonságok ismeretesek legyenek számunkra, már jóval több időt el kell eltölteni a másikkal! Ilyenkor szükség van élesebb szituációkra, váratlan helyzetekre, hogy a másiknak ne legyen ideje kontrollálnia magát, ne tudjon "játszani", felkészülni, átgondolni, elemezni - ilyenkor tör elő belőle lelke igazi valója. S ez is lehet teljesen más, mint amit először gondoltunk róla, sőt, felülírhatja az alap személyiségjegyeket is. Az, hogy ennek előjele pozitív vagy negatív lesz-e, azt az elemek egymáshoz való viszonya dönti el!

  • az elsődleges számot a születés évéből kaphatjuk meg,  itt megkülönböztetik a számítási módot nő és férfi közt;
  • a másodlagos szám a születési hónap és az első szám alapján adódik;
  • a harmadik szám pedig az előző két szám által határozható meg.

Amennyiben felkeltette érdeklődésedet ez a módszer, a -Kapcsolat- gombra kattintva találod az elérhetőségeimet. 

Mese az állatövi  jegyek  kialakulásáról

A kínai horoszkóp égi övei állatok után kapták nevüket. Sorrendben: patkány, bivaly tigris, nyúl, sárkány, kígyó, ló, kecske, majom, kakas, kutya és disznó . A kínai horoszkóp több ezer éves múltra tekint vissza, így mivel a megalkotásáról nem maradt fent írásos emlék, homályos az eredete. Szájhagyomány útján azonban rengeteg történet, mítosz maradt fenn, melyek mind az állatövi jegyek keletkezéséről szólnak. Lássuk, amelyek a legelterjedtebbek Kínában!

​Az Égi császár, aki a mennyben élt, egy napon meghívta az állatokat egy versenyre, és közölte, hogy az első tizenkettőről egy-egy állatövet nevez el. A résztvevőknek egy úton kellett végighaladniuk, majd a versenypálya végén egy erős sodrású folyót kellett átszelniük. A macska és a patkány ekkor még barátok voltak, de mindenki tudta róluk, hogy nem valami jó úszók. A patkány a bivalyhoz fordult, aki igazán segítőkész volt, és beleegyezett abba, hogy átviszi a hátán a két kisállatot a túlsó partra. De a macska és a patkány a fuvar közben összeveszett azon, hogy melyikük a ravaszabb, és a vita hevében a rágcsáló belelökte a barátját a folyóba. A kínaiak szerint ekkor utálták meg a macskák a vizet. Ahogy a bivaly átért a túlpartra, a patkány leugrott a hátáról, és elsőként ért célba. Másodikként futott be a bivaly, akit a tigris követett. A nyúl egy fatuskóba kapaszkodva evickélt át a folyón, és megszerezte a negyedik helyet. Ötödik lett a sárkány , aki az egyetlen mitikus lény volt a verseny résztvevői között, és még repülni is tudott. Az uralkodó kíváncsian kérdezte tőle, hogyan lehet az, hogy mégis csak ilyen lassan ért célba? A sárkány azt felelte, hogy út közben elrepült egy szárazsággal sújtott termőföld fölött, ahol a helyzet annyira súlyos volt, hogy meg kellett állnia esőt fakasztani. A figyelmetlen volt, és csak a célegyenes előtt vette észre, hogy a kígyó a verseny alatt végig a farkába kapaszkodva utazott. Ekkor mérgében suhintott egyet farkával, ezzel előre dobta a kígyót, aki, megelőzve őt, hatodikként ért célba. Utánuk jött a kecske a majommal és a kakassal karöltve, akik csak csapatban tudtak átkelni az erős sodrású folyón. Tizenegyedik lett a kutya , akit kérdőre vont az uralkodó: miért volt ilyen lassú, ha ő az egyik legjobb úszó. Az állat erre azt felelte, hogy régóta nem fürdött már, ezért hosszasan elidőzött a folyóban, és élvezte a hűsítő vizet. Nagy sokára, utolsóként befutott a disznó is, a császár tőle megkérdezte, hogy hol maradt ilyen sokáig, mire az azt felelte, hogy a verseny alatt nagyon megéhezett, az evés után pedig elálmosodott, vagyis a lustasága miatt szerepelt ilyen rosszul. A disznó után nem sokkal megjelent a macska is, akinek nagyon nehezen sikerült kimásznia a folyóból, de már elkésett, mert a tizenkét helyen addigra kiosztották. Ettől kezdve a patkány és a macska örök ellenséggé vált.

​A kínaiak úgy tartják, hogy mindenki "örökli" annak az állatnak a tulajdonságait, amelyiké az adott esztendő.

Patkány: Karizmatikusak, ezért könnyen el tudnak helyezkedni, akár vezető pozícióban is. Intelligensek és ravaszak, rendkívül gyorsan alkalmazkodnak az új körülményekhez.

Bivaly: Akik ebben az évben születtek, azok rendkívül türelmesek, jó a természetük, és hatalmas munkabírással rendelkeznek. Fontos nekik a kiegyensúlyozott családi háttér, rendkívül odaadó és gondoskodó szülőkké válhatnak.

Tigris: A tigris nehezen nyugszik le, állandóan harcban áll, ugyanakkor nyitott az újdonságra, fel akarja fedezni a világot. Gyakran táplál ambivalens érzéseket, barátaival olykor nagyvonalú, aztán éveken át nem keresi a társaságukat.

Nyúl: Azok, akik ebben az évben születtek, rendkívül műveltek, udvariasak és visszafogottak. Természetüknél fogva jó diplomata, politikus válna belőlük, mert könnyen megszerzik más emberek szimpátiáját.

Sárkány: A sárkányok tele vannak életerővel, rendkívül karizmatikusak, és általában szerencsések is. Kiváló barátok, mindig lehet számítani rájuk, és hűségesek.

Kígyó: Ennek a jegynek a szülöttei rendkívül fogékonyak a művészetekre, a jó természetük miatt vonzónak találják őket, egyben intelligensek is. Mindig együttérzőek és segítőkészek.

: Ezek az emberek szabadságszeretők, és nagyon gyors észjárásúak. Általában jellemző rájuk, hogy imádnak a figyelem középpontjában állni, és azt élvezik a legjobban, ha képességeik miatt dicsérik őket.

Kecske: Rendkívül kreatívak és - a kígyó jegy szülötteihez hasonlóan - vonzódnak a különböző művészetekhez. Igénylik a társaságot, és jó természetük miatt könnyen tesznek szert barátokra.

Majom: Általánosságban jellemző rájuk, hogy nagyon okosak, műveltek. Sokan közülük tudományos pályát választanak. Nem rettennek meg a kihívásoktól, és a rájuk bízott titkokat megőrzik, ha kell, akár egy életen át is.

Kakas: Nagyon élénkek, harsányak, és akárcsak a ló jegy szülöttei, ők is szeretnek a társaság középpontjában állni. Jó érzékük van a divathoz. Fontos számukra a kifogástalan, ápolt megjelenés.

Kutya: Ennek a jegynek a szülöttei mind nagyon hűségesek. Kritikus helyzetben képesek józanul gondolkozni. Odafigyelnek mások érzéseire, nagyon együtt érzők, főleg ha valakit igazságtalanság ért.

Disznó: Ezek az emberek alapvetően félénkek, szeretnek a háttérben meghúzódva dolgozni. Nehezükre esik megnyílni mások előtt, de ha ez egyszer megtörténik, akkor az illető egy melegszívű, kedves és figyelmes barátra tett szert a disznó jegy szülöttének személyében.

​forrás: holdújév blog

"Ha valaki mindig is pöttyös bögrét akart, erre vágyott, de nincsen a közelben egyetlen bögre sem, az ember hajlamos inni a kristálypohárból is.Azután, ahogy telik az idő, egyre jobban zavarja, hogy kristálypohárból kell innia, így elkezdi rávenni a kristálypoharat, hogy legyen már bögre. Olyanokat mond, hogy "már háromszor megbeszéltük, hogy növesztesz ide oldalra egy kis fület!", meg hogy "sokkal jobb volna mindenkinek, ha nem lennél ennyire átlátszó, kezd idegesíteni" stb. Ahelyett, hogy keresne magának egy bögrét!Ha valaki bögrét szeretne, igyon abból, és hagyja, hogy más boldog legyen a kristálypohárral. Ez a bögrék szabálya."    (Paeli Suutari)

Szeret? Igen? Nem? - Párkapcsolati horoszkóp 


A pákapcsolat életünk egyik legfontosabb területe. A kezdeti lángoló szerelem lankadásával előfordul, hogy megerősítésre van szükségünk, hogy a megfelelő párt választottuk-e.

Ezek a leggyakrabban elhangzó párkapcsolati kérdések az asztrológusnál:

  • Mikor talál meg a szerelem?
  • Összeillünk-e a párommal?
  • Ő-e az én lelki társam?

Asztrológusként sokszor látom azt, hogy olyan emberek élnek párkapcsolatban, akiknek a párkapcsolati horoszkópjuk asztrológiai szempontból nem mutat tökéletes összeillőséget. Így van ez a való életben is. Hány pár mondhatja el azt magáról, hogy élete legnagyobb szerelmével él együtt megzavarhatatlan összhangban? Általában nem olyan párt választunk magunknak, akinek a horoszkópja tökéletesen támogatja a miénket, hanem olyat, aki mellett lehetőségünk van változni és túllépni önmagunkon. Hiszen bármennyire is nem örülünk annak, hogy konfliktushelyzetek tarkítják a mindennapokat, mégis az a helyzet, hogy addig tart egy párkapcsolat, amíg vannak feladataink egymással.

Leggyakrabban arra kíváncsiak az emberek, hogy az aktuális társukkal mennyire illenek össze. Ez leginkább a kialakulóban lévő kapcsolatoknál kerül szóba, vagy házasságkötés előtt. Ilyenkor összevetem a két ember képletét, megnézem, hogy mennyire tudnak együttműködni a hétköznapokban, mire kell odafigyelniük. Fontos kérdés tisztázni, hogy lehet-e tartós, jó házasság/együttélés a kapcsolatból. Arra is fény derül, hogy mely életterületeken tudják egymást segíteni a párok.

Hiszen az asztrológus feladata az, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy miben tudjátok a pároddal egymást támogatni, és miben kell változnotok ahhoz, hogy jól működjön a kapcsolatotok. Igenis szükség van kihívásokra a párkapcsolatban. Ez az, ami felszítja a tüzet, aktivitásra serkent, áttöri a megkeményedett szívünket, és felszínre hozza azokat a problémákat, amelyeket nem oldottunk még meg, csak a szőnyeg alá söpörtünk. A társunk segítségünkre lesz ezen az önismereti úton. Az igazság az, hogy bármilyen harmonikus is a két fél párkapcsolati horoszkópja, erőfeszítésre biztosan szükség lesz. Ha arról álmodunk, hogy a kapcsolat csak úgy működjön magától, nem biztos, hogy hosszú távon boldogok leszünk. Ha nincsenek kihívások és súrlódások, könnyen élettelenné válhat a kapcsolatunk. Hiszen asztrológiai értelemben akkor beszélhetünk párkapcsolatról, ha előremutató közös céljaitok vannak, s azokban mindketten egyenlő mértékben tesztek bele energiát.

A párkapcsolati horoszkópból megtudhatod, hogy mit várhatsz a társadtól és mit nem. Ennek ismeretében szabadon dönthetsz, hogy mit szeretnél. Nagy megkönnyebbülés az, amikor felismered, hogy nem veled van a baj, hanem csak azzal, hogy esetleg nem a "használati utasításának" megfelelően kezeled a párodat. Amikor ráeszmélsz arra, hogy nem azért viselkedik így vagy úgy, mert téged akar bosszantani, hanem azért , mert így van "összerakva".

Várom jelentkezésedet, ha szeretnél többet megtudni magadról, róla, kettőtökről - és arról, hogyan tudnátok még boldogabbá, harmonikusabbá tenni a kapcsolatotokat. Akár az elején, a közepén vagy a sűrűjében vagytok - mindig van lehetőség arra, hogy friss energiával töltsétek fel a kapcsolatotokat és a hibákat felismerve új esélyt adjatok a kapcsolat megújulásának/továbbfejlődésének!

Ha nyitott vagy arra, hogy ezt a témát mélyebben is megértsd, elsajátítsd -esetleg másoknak is segíts-, akkor szeretettel várlak az általad izgalmasnak tartott workshopomon. Kukkants bele és válaszd a felkínált a lehetőségek közül azt, amelyik a legjobban vonz! ;) Íme a kínálat:

Barkóczi Mária, minden jog fenntartva © 2023
Adatvédelem   Á.SZ.F
Az oldalt a Webnode működteti Sütik
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el